Momentum: elképzelés nélkül, munka helyett alibizéssel nem marad más, mint a süllyesztő

A párt vezetői közül többen már nem hisznek abban, hogy ki tudnak még mászni a gödör aljáról. Elemzésünk.

Az egykori országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, „a Momentum indulása a 2026-os választásokon most nem a megoldás, hanem a probléma része”.
Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke meglepő kijelentést tett szerdán közösségi oldalán. Bejegyzésének felütésében kijelentette:
Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon”.
Helyette azt javasolta, hogy állítsanak fel egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alapot. Ezért rendkívüli küldöttgyűlést kezdeményez a Momentumban.
Kapcsolódó vélemény
Szerintetek ezek és az ezeket váltók mennyire önállóak?
A valamikori parlamenti képviselő azzal folytatta, „döbbenten és aggodalommal figyeli”, ahogy napról napra nő azoknak a pártoknak a száma, akik – az új rendszerváltás esélyét kockáztatva – saját önös politikai érdekeiket követve sorra jelentik be az indulásukat 2026-ra.
„Fájdalmas látni, hogy ez alól pártom, a Momentum Mozgalom sem jelent kivételt, holott
mi éppen azért jöttünk létre, hogy ne legyünk olyanok, mint azok a pártok, akik a saját érdekeiket előbbre helyezik Magyarország jövőjénél”
– idézte fel Fekete-Győr.
Ezt is ajánljuk a témában
A párt vezetői közül többen már nem hisznek abban, hogy ki tudnak még mászni a gödör aljáról. Elemzésünk.
Emlékeztetett arra is, hogy a Momentum azért jöttünk létre, hogy cselekedjen. „Változást hozzunk. Lebontsuk a NER gyűlöletkeltő, korrupt rendszerét. Hogy szívből és őszintén elutasítsuk a hazai politika mindenben haszonleső, túlélésre és hatalomra játszó fertőjét. A Momentum esszenciája két szóban összefoglalható volt: valódi rendszerváltást” – húzta alá.
Valamivel később arra is kitért, hogy
a Momentum indulása a 2026-os választásokon most nem a megoldás, hanem a probléma része”.
„Nem erősítené, hanem gyengítené az esélyt arra, hogy bekövetkezzen a várva várt politikai változás. Három százalék itt, kettő ott, és máris elveszítettük a változás esélyét” – vázolt fel egy negatív forgatókönyvet a politikus.
Fekete-Győr András azt is hangsúlyozta, a Momentum alapítójaként nem nézheti tovább tétlenül azt, amit a pártja tesz. Ismertette, hogy a listaállításhoz szükséges képviselőjelöltek felét már kiválasztották. „Az a 3 százalék is végzetes lehet, amit a jelöltjeink el tudnak vinni az esélyes rendszerváltó jelöltektől, legyen szó Pécsről, Debrecenről, vagy Bajáról. Budapesten és Pest megyében még többet is. Harcostársukként pedig azt sem szeretném, hogy sokkal jobb sorsra érdemes fiatal politikusokat vezessenek a vágóhídra” – írta.
Itt az ideje, hogy a Momentum egy lépést hátra lépjen annak érdekében, hogy Magyarország kettőt léphessen előre”
– szögezte le.
A párt volt elnöke gondolatait azzal zárta, hogy „vannak, akik abban a hitben élnek, hogy a Momentumnak 2026-ban is parlamenti pártként kell az új kormánnyal szemben fékként és ellensúlyként működnie”.
Hangoztatta azt is, hogy a fentiekkel nem ért egyet. „2016-tól 2021-ig úgy vezettem a Momentumot, hogy parlamenten kívüli mozgalomként a magyar közélet egyik megkerülhetetlen ereje volt, több százezer szavazóval, és közel egymillió szimpatizánssal a háta mögött”.
„Igenis lehet parlamenten kívül érvényt szerezni a haladó, szabadságpárti, európai Magyarország eszményének, sőt, a jelenlegi helyzetben így lehet igazán. Mert a megújulás nem az Országgyűlésben kezdődik – de
kitartó és hiteles politizálással ott teljesedhet ki 2030-ra”
– tekintett előre Fekete-Győr András.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
***